SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/007 | 4026 Debrecen, Piac utca 8. B. épület

Intézmény logo

Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • KRÉTA
Széchenyi 2020

Technikumi és szakképző iskolai oktatás

Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.

A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.

A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik. 

Miért válasszam a szakképzést?

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.

Minden iskolában más a képzés?

Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.


Okleveles technikusképzés

A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.


Szakmák

Pénzügyi-számviteli ügyintéző illusztráció

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Turisztikai technikus illusztráció

Turisztikai technikus

Turizmus-vendéglátás


Vállalkozási ügyviteli ügyintéző illusztráció

Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Általános információk a technikumról:

  • Öt éves képzés, amely érettségivel és technikusi oklevél megszerzésével zárul.
  • A 9. és 10. osztályban a választott ágazat ismereteit sajátítod el, majd a 10. tanév végén az ágazati alapozó vizsga után szakmát választasz.
  • Az ezt követő két évben duális képzés formájában, vállalatoknál, vállalkozóknál sajátíthatod el a szakmai ismereteket.
  • A 12. osztály végén közismereti tantárgyakból érettségi vizsgát teszel és az ezt követő egy tanévben a szakmai vizsgára, valamint a nyelvvizsgára készítenek fel.
  • Sikeres szakmai vizsga után technikusi oklevelet kapsz.
  • A technikumban érettségizőnek nem kell ötödik érettségi tantárgyat választania, mivel a szakmai vizsga beszámít az érettségi tantárgyai közé. Az itt végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételik, a szakirányú továbbtanulás során.
  • Tanulmányaid során az első két évben általános ösztöndíjat kaphatsz, majd a 11. évfolyammal kezdődően ösztöndíjban, vagy munkabérben részesülhetsz. Az ösztöndíj, munkabér mértéke a jelenleg hatályos minimálbérhez van kötve, így annak változása az ösztöndíjat is befolyásolja.
  • A juttatásoknál fontos szempont a tanulmányi eredmény (az ágazati alapoktatás után) és az igazolatlan hiányzás is.

Partnereink

  • Otp bank
  • NAV
  • Magyar Posta
  • flowserve
  • KSH
  • tourinform
  • Bt
  • NI
  • DExam
SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium

      4026 Debrecen, Piac utca 8. B. épület

    • Telefon: (52) 412-212 /114 vagy (52) 347-247

      E-mail: bethlen-kozgaz@bethlen-debr.edu.hu

      OM azonosító: 203033/007

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002419


    2023Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium