A bethlenes bizonyítvány mindig garancia

 A Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumban elvégezhető képzések piacképes tudást és gazdag lehetőségeket kínálnak az iskolába jelentkező diákok számára.

– Legfontosabb célkitűzésünk, hogy a folyamatosan változó világba olyan rugalmas és korszerű ismeretekkel felvértezett tanulókat bocsássunk ki, akik képesek a fejlődésre, motiváltak, nyelveket beszélnek, vezetői ambícióval rendelkeznek, naprakész tudásukkal a munka világában vagy az egyetemi továbbtanulás során is megállják a helyüket – mondta dr. Tóth László Tamásné igazgató.

Az iskolában csak 5 éves technikumi képzésekre lehet jelentkezni. Ebből az első 2 év ágazati alapoktatás, amelyet alapvizsga zár. – Az iskolánk két ágazatban érdekelt. Az egyik a turizmus, melynek keretében turisztikai technikus képzés zajlik idegenvezető szakiránnyal. Magas színvonalú, két tanítási nyelvű oktatásról van szó, melynek végén a tanulók legalább 90 százaléka felsőfokú nyelvvizsgával hagyja el az iskolát. A képzés során a tanulók megismerkednek a szállodai szolgáltatásokkal, a különböző tevékenységek szervezésével, a hungarikumokkal, és képesek lesznek a beutazó turizmus ajánlatainak összeállítására. Manapság már azt is tudnia kell egy turisztikai szakembernek, hogy az adott régióban milyen alapanyagokból állnak bizonyos ételek, és ezek közül néhányat meg kell tanulniuk elkészíteni. Nagy hangsúlyt fektetünk az egészségturizmusra – a wellness-re, a gyógyfürdőkre, a tudatos táplálkozásra –, illetve felfutóban van a vallási turizmus, ezen belül is a különböző zarándoklatok és vallási kegyhelyek bemutatása és felkeresése. Képzésünk nagyobb részét teszi ki a régebben közgazdaságinak, ma már gazdálkodás és menedzsmentnek nevezett ágazat. Az elnevezésnek azért van jelentősége, mert a felsőoktatásban a gazdasági szakokat ilyen ágazatban hirdetik, másrészt maga a menedzsment sokkal nagyobb felelősségvállalást és hatáskört feltételez.

Nagyon szeretnénk fejlődni, és újabb képzéseket bevezetni. Régi, dédelgetett vágyam, hogy a stewardess képzést is be tudjuk indítani, mert lenne rá igény. Ez ügyben komoly tárgyalásokat folytatunk a repülőtérrel

– emelte ki.

Új korszak

A 2022/2023. tanév legnagyobb újdonságaként a Debreceni Egyetemmel együttműködve egy osztályt felsőoktatási partnerségben terveznek indítani. Az okleveles technikusi képzés átmenetet jelent a középiskola és az egyetem között. – Ez egy kifejezetten elit osztály lesz. Aki ide jelentkezik, komoly minőségi mérésen kell átesnie, hiszen az egyetem megválogatja, hogy kit enged a falai közé. A képzésben résztvevő tanulók már a középiskolában elsajátítják a későbbi egyetemi tananyag egy részét, amit kétféle módon ismernek el a felsőoktatásban. Egyrészt a diákok felvételi nélkül kerülhetnek be a szakirányú egyetemre, másrészt egy félév anyagát – kb. 30 kreditpontot – már a középiskolában megszereznek. Így a BSc képzést egy fél évvel hamarabb be tudják fejezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szakmai képzésből érkező gyerekeknek sok minden már nem újdonság az egyetemen, ezért ők magasabb szintről indulnak, mint azok, akik gimnáziumi alapérettségivel rendelkeznek – tette hozzá.

A bethlenes bizonyítvány mindig garancia

Az iskolában végzett tanulók nagy része a felsőoktatásban folytatja tovább tanulmányait, elsősorban gazdaságtudományi, jogi és turisztikai területen. Továbbtanulási arányuk a 12. évfolyam után 60-70 százalékos, ami a 13. szakképző évfolyam elvégzése után 80 százalékra nőhet. – Közvetlenül a munka világában elhelyezkedők aránya 100 százalékos – fogalmazott az igazgató, majd hozzátette, hogy sokkal nagyobb igény lenne az ilyen végzettségű tanulókra. – Folyamatosan kapunk a vállalatoktól, a közigazgatásból, az egyetemről, a klinikákról olyan jellegű állásajánlatokat, melyek a mi képzési körünkbe tartoznak.

Sok olyan képzés megszűnt – többek között az ügyviteli is –, melynek során klasszikus titkársági feladatokat kell ellátni. Iskolánk minden tanulója elsajátítja a tízujjas vakon gépelést, valamint a különböző iktatási feladatokat, ezáltal remekül helyt tudnak állni a bíróságokon vagy a közigazgatásban. Az iskola a legkorszerűbb asztali számítógépekkel és laptopokkal, valamint az ezekhez kapcsolódó hardverekkel és szoftverekkel van felszerelve. – Rendelkezünk azokkal a könyvelő, illetve szállodai szállásfoglaló programokkal, amelyek a gyakorlati ismeretek megszerzéséhez szükségesek. Nálunk nem válik el élesen a szakmai elméleti és gyakorlati oktatás, ezért a diákok sokszor nem is biztos, hogy meg tudják különböztetni, hogy elméleti vagy gyakorlati órán ülnek.

– Büszke vagyok nyelvi kurzusainkra, hiszen Debrecenben a legtöbb különleges nyelvet nálunk tanulhatják meg a fiatalok. Az angol mellett német, francia, holland, orosz és kínai nyelvű képzéseink vannak, melyek mind a gazdaság kihívásaira adott válaszok. Több idegen nyelv birtokában a tanulók jobb eséllyel tudnak a szolgáltató szektorban vagy a Debrecenbe települt vállalatoknál elhelyezkedni, hiszen sok cég igényli, hogy az ő anyanyelvükön is tudjon beszélni a munkavállaló. Az Erasmus+ program keretében jelenleg is vannak Olaszországban tanulóink és oktatóink.

Tanulócentrikus iskola

Rengeteg programot szerveznek, a szavalóversenytől a szépségversenyen át a Debreceni Virágkarneválon való részvételig. Az iskola kétharmada lányokból áll, ezért általában a nőiesebb foglalkozásokat helyezik előtérbe. Van énekkar, illetve a sportköreikben kifejezetten női tagozatokat is működtetnek. – Szakmai programjaink nagy része valamilyen állami céghez kötődik, például többféle pénzügyi programban is részt vehetnek a tanulók. Ebben az évben 2 nagy versenyre készülünk. Az egyik a hagyománynak számító „Gondolkodjunk marketing nyelven!” vetélkedő, amelyre a hasonló képzési profilú iskolákat hívjuk meg. A másik – az országos idegenvezető verseny – még teljesen új, most kerül majd bevezetésre. Ebben kifejezetten a debreceni és regionális sajátosságokra helyezzük a hangsúlyt – tudtuk meg.

 

Forrás: haon.hu

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot